„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”- Az Emberi Jogok nyilatkozat 19. Cikk

Az alapvető emberi jogok nyilatkozata mélyen és részletesen kifejti az egyén szólásszabadsághoz és véleménynyilvánításhoz való elidegeníthetetlen jogát, de milyen kapcsolatban áll a szólásszabadság a gazdasági fejlődéssel? Továbbá arra a kérdésre is megpróbálok választ találni, hogy lehet-e, érdemes-e a szólásszabadságot korlátozni? A továbbiakban megnézzük, hogy általánosan milyen kapcsolat áll fent a szólásszabadság és a gazdasági növekedés között, a szólásszabadság és véleménynyilvánítás költségét, majd három aspektusát a szólásszabadságnak: a politikai véleménynyilvánítást, a kulturális/tudományos vélemény nyilvánítást és a reklámot, mint a szabadszólás gyakorlás egy formáját.

A szólásszabadság és a gazdasági növekedés kapcsolata

A szabad véleménynyilvánítás hatását a gazdasági növekedésre egyszerű megérteni. Gondoljunk csak arra, hogy gyakorlatilag nem másról van itt szó, mint az információ szabad áramlásáról. Minél szabadabban áramlik az információ annál nagyobb az esélye annak, hogy az új ötletek hasznosuljanak ezzel is elősegítve pl.; a technológia fejlődését, ami végső soron a gazdasági fejlősére is hat. Történelmi példával élve, ha Galileinek nem kellett volna a tudományos felfedezéséért az inkvizíciós bíróság előtt felelnie és nem tiltották volna be a műveit, lehet sokkal előrébb járnánk a fizika vagy asztronómia területén. Ugyanakkor fontos megértenünk, hogy nem csak a közvetlen tiltások képesek visszafogni a fejlődést, de a puszta félelem attól, hogy az embert perbe foghatják a véleménye miatt. Ezért fontos, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága teljes körűen megillessen mindenkit. Mégis azt látjuk, hogy a fejlett demokratikus országokban is korlátozzák a szólásszabadságot. Vajon az egyes kormányzatok nem okoznak-e a korlátozásokkal kárt?

Ésszerű korlátozások

Azt beláttuk, hogy a szólásszabadságnak társadalmi haszna van, ennek ellenére azt is látnunk kell, hogy a benne rejlő veszélyek is számottevők. Vegyünk egy egyszerű példát. Egy zsidók lakta negyedbe, egy neonáci szervezet felvonulást szeretne rendezni. Azt látjuk, hogy elviekben, ha mindenki szabadon kifejezheti a véleményét - és vegyük úgy, hogy a felvonulás is az önkifejezés egy formája - akkor a neonácikat is megilletné a felvonulás joga. A szóban forgó rendezvényt mégis betiltja az illetékes hatóság, ezzel semmibe véve azt, hogy mindenkit megillet a szólásszabadság. Vajon rosszul teszi-e az adott hatóság, kárt okoz-e azzal, hogy ilyen tiltásokat foganatosít? Még jó hogy betiltanak egy antiszemita felvonulást! A törvényhozásnak ilyenkor (az alapvető erkölcsi normákon felül) azt kell mérlegelnie, hogy az adott felvonulásnak
mekkorák lennének a társadalmi költségei azzal a haszonnal szemben, amit hozhat. A fenti példánál maradva, rendőri biztosítás költségein túl, ebben az esetben megvan annak is a kockázata, hogy valaki megsérül (pl. valakit meglincselnek). Így a felvonulás társadalmi költsége túl magas ezen felül történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy nem veszítünk sokat, ha nem hallgatjuk meg a neonácik mondandóját.

A fent leírtakat a Denis formula segítségével szemléltethetjük a legkönnyebben.¹

B<PL

Ahol B a szabályozás költsége, a P a valószínűsége annak, hogy a beszéd vagy felvonulás kárt okoz, az L pedig a kár mértéke. Látható, ha a szabályozás költsége kisebb, mint a P és L szorzata akkor érdemes beavatkozni és ezzel korlátozni a szabadszólás gyakorlást.

A formulának a kiterjesztett változata érthetőbbé teszi számunkra a folyamatot.

V+E<P*L/(1+i)ⁿ

Itt a B-t két részre bontjuk a V-re, ami azt az értéket jelöli, amitől a társadalom elesik a korlátozás révén és az E-re ami a törvényhozásból eredő hibát jelöli. Egészen pontosan az E azt mutatja, hogy mekkora a kockázata annak, hogy a törvényhozók vagy az adott hatóság rosszul ítél meg egy helyzetet ezzel kárt okozva a társadalomnak. A formula második felében a változást pedig csak egy egyszerű diszkontálás okozza. Ahol az i a diszkont ráta (ami egy jövőbeli dollárt jelenben kifejezett értékét adja meg) az n pedig az az időtáv, ami alatt a kár bekövetkezik. Vegyük észre, hogy minél nagyobb az esélye annak, hogy a törvényhozás rosszul ítéli meg a helyzetet vagy az értéke a várható beszédnek annál kevésbé éri meg korlátozásokat foganatosítani. Az előbbi állítás pedig i-re és n-re is igaz, minél nagyobb az értékük annál kevésbé érdemes korlátozásokkal élni.

Korábbi példánkat felhasználva értelmezzük a fenti formulát; tudjuk, hogy a neonácik mondanivalójának kicsi a társadalmi haszna, a V, így azt is tudjuk, hogy kicsi a valószínűsége a törvényhozás hibájának, azaz az E is kicsi lesz. Viszont a valószínűsége annak, hogy kárt okoz, így maga a társadalmi kár mértéke is nagy (pl. ha meglincselnek valakit), ami akár ott a helyszínen is bekövetkezhet, de a felvonulás hatásaként akár hónapokkal később is megtörténhet a károkozás, ami még indokoltabbá teszi, hogy az adott felvonulást betiltsák.

Ne értsük félre, a fent leírtak valójában egy nagyon kényelmes helyzetet vázolnak fel, mert egy olyan példát hoznak, amiben az emberiségnek van már tapasztalata. A mindennapjainkban sajnos kevésbé egyértelmű helyzetekkel kell megbirkóznunk. Ugyanakkor a fenti formula arra nem ad választ, hogy mi van akkor, ha nem a törvényhozás/kormányzat, hanem a társadalmon belüli egyes csoportok vagy egyének korlátozzák mások szólásszabadsághoz való jogát.

A továbbiakban példákon keresztül megnézzük a szabadszólás gyakorlás három típusát.

A politikai tartalmú beszéd

A politikai tartalmú beszédek, az egyes politikai rendszerekkel szembeni szabad véleménynyilvánítás talán a legfontosabb a szólásszabadság szempontjából. Az olyan politikai rendszerekkel, ahol az emberek nem tudják kifejezni véleményüket, az a legnagyobb baj, hogy sokkal nehezebben fogalmazódnak meg értékes gondolatok és ennek eredményeképpen az adott rendszer nem vagy sokkal lásabban fejlődik. A kommunista Oroszországban minden jellegű rendszerkritika tiltva volt, így nem voltak a társadalom részéről érkező impulzusok, ezért a rendszer nem tudta korrigálni a hibáit és végül egyébiránt ezért is bukott meg a kommunizmus.

Itt is figyelembe kell venni, hogy nem kell direkt tiltásnak vagy cenzúrának megjelennie,(pl. Angliában a királynőt nem lehet nyilvánosan kritizálni). Már az is csorbíthatja a szólásszabadságot, ha tartani kell attól, hogy a kormányzat indirekt módon szankcionálja az egyes gazdasági szereplőket.²

Charlie Hebdo

Az ide év egyik borzalmas tragédiája volt a Charlie Hebdo elleni terrorista támadás, a támadást a szólásszabadság elleni támadásként is fel lehet fogni, mivel a szerkesztőséget Mohamed próféta ábrázolásáért támadták meg. A támadást követően az általános felháborodás mellett olyan vélemények is megjelentek, hogy „jobb lett volna tiszteletben tartani az iszlám vallást és amúgy is ízléstelen volt a lap”. Akik az előbbi véleményen voltak elsiklottak néhány fontos részlet felett, vagyis inkább elvesztek a részletekben. Ugyanis lényegtelen, hogy a lap tiszteletlen volt az iszlámmal szemben vagy sem. Ha fenn áll a veszélye annak, hogy az embert megölik, amikor kritikát gyakorol valamivel szemben akkor valószínű, hogy inkább semmilyen jellegű véleményt nem fog megfogalmazni, nehogy ugyan arra a szomorú sorsa jusson. És attól még, hogy egy kulturális intézményről van szó igenis érdemes kritikákat megfogalmazni vagy vallási dogmákat lebontani, mivel ezeknek a véleményeknek is meglehet a maga társadalmi haszna, gondoljunk csak Kálvin Jánosra és a reformáció sikerére.

A reklám

Végezetül tekintsünk meg egy könnyedebb témát, mégpedig a reklámok esetét. Ha a reklámokra úgy tekintünk, mint a szabad véleménynyilvánítás eszközére, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy a reklámok, hogyan és milyen formában korlátozhatóak. Név szerint a Marlboro-nak gyűlt meg a a baja az ausztrál bírósággal, mivel az ausztrál kormány 2011-ben kötelezte a cigaretta gyártókat, hogy az Ausztráliában forgalmazandó termékeikre a dohányzás által okozott betegségekről rakjanak ki képeket. A csomagolásokra vonatkozó intézkedések annyira sikeresek voltak, hogy egy éven belül rekord alacsonyra süllyedt a kontinensen dohányzók száma. A Marlboro természetesen perre vitte a dolgot, azzal érvelve, hogy ezzel az intézkedéssel tönkreteszik a termékeik imázsát és ezzel csorbítják a cég szólásszabadsághoz való jogát. Az ausztrál bíróság természetesen elutasította a Marlborot. Ennek ellenére, ha jobban belegondolunk, a vállalatoknak tényleg joga van olyan reklámmal és olyan formában eladásra kínálni a termékeiket amilyenben csak akarják, természetesen csak addig, amíg nem állítanak valótlanságot. Hiszen nekik a saját termékükről az a véleményük, ami a reklámban megjelenik, a Marlboro úgy gondolja, hogy a cigaretta menő, ezért menő cowboyokkal a csomagoláson szeretné eladni a termékét nem beteg tüdőket mutogatva. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy az ausztrál kormányzat rosszul járt volna el, ha megnézzük ennek az intézkedésnek a társadalmi haszna sokkal nagyobb, mint az a kár, ami a cég szólásszabadsághoz való jogának csorbításával jár.

Abban bizonyosak lehetünk, hogy szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás az egyik fontos feltétele a gazdasági növekedésnek. Ezzel együtt nem eretnekség azt állítani, hogy az ésszerű regulázása a szólásszabadságnak szükségszerű, de nagyon óvatosan kell bánni minden ilyen jellegű szankcióval, nehogy az intézkedések negatív hatásai felül múlják a jókat.

Nagy Péter Ábel

DEX Műhely

1. Richard A. Posner-„Free Speech in an Economic Perspective”, 20 Suffolk University Law Review1; 8-9; (1986)

2. Milton Friedman- „The Economics of Free Speech”, Ordo: Jahrbuch für die Ordung von Wirtschaft und Gesellschaft 30; 221-227; (1979)