A kivándorlás a szülőföldről való elköltözést jelenti. Szűkebb értelemben azt az egyént tekintjük kivándorlónak, aki egy másik országban telepedik le, ott fizet adót és nem tér vissza az anyaországába, vagy csak hosszú idő után. Ha viszont kicsit elrugaszkodunk ettől a megfogalmazástól, vajon kivándorlónak tekinthető-e azaz egyén, aki külföldön vállal munkát, ott adózik, de jövedelmének bizonyos hányadát hazautalja? Esetleg az a munkavállaló, aki valamely határmentém él, és külföldre jár ingázni nap, mint nap.

A válasz: igen. Legalábbis a gazdaság szempontjából mindenképpen. Vannak olyan egyének, akik külföldön dolgoznak, de jövedelmük egy részét hazautalják, növelve ezzel a hazai GDP-t.

Magyarországon a kivándorlás nem új keletű dolog. Már a dualizmus időszakában is meg kellett küzdeniük a politikusoknak a népesség külföldre, főként az Amerikai Egyesült Államokba vándorlásával. Mára mind a kivándorlás üteme, mind a célországok listája bővült. Ma a 18 év feletti tanulók 56%-a vállalna munkát külföldön. Ez nemcsak számunkra fest baljós jövőképet, de árulkodik a fiatalok hazájukba fektetett bizalmáról is. A kivándorlással általában együtt szokták emlegetni a „brain drain”-t. Ami annak a jelenségnek a neve, amikor a szakemberek elhagyják azt az országot, ahol tudásukra szert tettek, és egy másikban hasznosítják azt. Ez egy komoly probléma, hiszen azok az emberek tűnnek el az országból, akik a többiek számára munkahelyeket tudnának teremteni. Azok, akik feltehetőleg jobban keresnének, tehát többet adóznának, az ország ezáltal komoly adóalapoktól esik el. Nem járulnak hozzá a közköltségekhez, nem itthon vásárolnak, tehát a vállalatok is fogyasztóktól esnek el. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy azért nem járulnak hozzá a közköltségekhez, mert nem itthon veszik igénybe őket (pl. az egészségügyi ellátás, vagy az oktatás).

A kivándorlás mellett érdemes megemlíteni a bevándorlást is. 2009-ben körülbelül 200 000 külföldi tartózkodott Magyarországon. Többségük a környező országokból, valamint Kínából érkezett. Életkoruk szerint, pedig 45%-uk a 20-39-es korosztályba tartozott. Persze ők nem minden esetben pótolják a távozó szakembereket, de azt is célszerű megjegyezni, hogy a munkaerő mozgása kétirányú: amíg egyesek távoznak tőlünk, mások érkeznek a helyükre.

A migrációról általában

A kivándorlásnak több fajtáját is megkülönböztethetjük. Nem mindegy, hogy a kivándorló munkavállaló mennyi időre hagyja el hazáját, de az sem, hogy mennyire képzett, esetleg képzetlen az egyén. A migrációt nyilván másként érzékeli a fogadó ország és a küldő ország is. Nem ugyanaz, ha egy képzelten munkanélküli válik ki egy gazdaságból, akire tulajdonképpen az állam többet költött, mint amennyivel ő a közköltségekhez járult hozzá, esetleg egy friss diplomás, akit az állam „tanítatott ki” a saját költségén, annak reményében, hogy majd valamikor őt fogja gazdagítani.

A kivándorlásnak, a küldő ország részéről, elméletileg van pozitív és negatív oldala is. A mérleg negatív oldalán áll a GDP csökkenése, hiszen ha kivándorolnak az országból a munkavállalók, akkor nem lesz, aki értéket termeljen. Továbbá, csökken a vásárlóerő, mivel a kivándorlók a célországokban fogják elkölteni jövedelmük fennmaradó részét. Csökkenek az úgynevezett pozitív externáliák,hiszen egy orvos nemcsak az adójával járul hozzá a közösséghez, hanem a munkájával is. Azzal, hogy meggyógyítja például a miniszterelnököt, aki így képes az ország kormányzására. Ez tulajdonképp maga az agyelszívás: a kimagasló munkaerő úgy dönt, hogy máshol vállal munkát, de itthon senki nem tudja betölteni a helyüket.Ha pedig a legtehetségesebbek elvándorolnak, akkor lassan elveszítjük a középosztályt. Egy jól működő társadalomban márpedig a középosztálynak kell(ene) a társadalom legnagyobb részét kitenni. Az agyelszívás nemcsak a diplomásokat érintheti, ugyanúgy a kiváló szakmunkások is emigrálhatnak külföldre. Ez is komoly problémákat okozhat a hazai vállalati szférának, hiszen előfordulhat, hogy képzett munkaerő hiányában a befektetők egy másik országban építenek fel egy gyárat (amivel rengeteg munkahelyet teremtenek).

A magyar migrációs potenciál 2012-ben érte el eddigi legmagasabb értékét. Az ábra szerint, ekkor a magyarok 19%-a gondolkodott azon, hogy valahol külföldön vállaljon munkát. A magyar lakosság nem mindig volt ennyire nyitott a migráció iránt. A rendszerváltás után egyenesen ellenezték, sőt a bevándorlókat sem szerették. A „mi nem megyünk sehová, ide se jöjjön senki” mentalitás uralkodott.

Aztán ez fokozatosan megváltozott. A magyarok nagy része, még ma is bevándorló ellenes. A fogadó országok nem ellenzik ennyire a magyar bevándorlókat, valószínűleg azért, mert más népcsoportok sokkal nagyobb gondot okoznak (pl. a németeknél a törökök, vagy a franciáknál a képzetlen afrikaiak).

A legfőbb probléma az, hogy a kivándorló magyarok mind nettó befizetői az államnak: többet tesznek hozzá a költségvetéshez, mint amennyit visszaigényelnek belőle. Ellenben, ha ők kivándorolnak valamilyen más országba, akkor az itthon maradt embereknek kell megtermelni az emigráltak hányadát is. A kiesett jövedelmet például az adóemelésekkel lehet pótolni.

Ha kevesebb az adó, kevesebb pénzzel gazdálkodik a kormány, így valószínűsíthető, hogy a kiadásaikat is csökkenteni fogják. Ez történhet például az oktatásból vagy az egészségügyből való kivonulással (vagy a források szélsőséges csökkentésével), a szociális háló lazításával. Esetleg emelheti a nyugdíjkorhatárt, vagy csökkentheti a nyugdíjat.

Hova mennek a magyarok?

A magyarok oda vándorolnak, ahol úgy érzik nem a politikai identitásukon vagy a kapcsolataikon múlik, hogy megkapnak-e egy állást, sokkal inkább a tehetségükön. A legtöbb magyar a szomszédos Ausztriába, az EU nagyhatalom Németországba illetőleg Keynes hazájába, az Egyesült Királyságba vándorol ki a könnyebb megélhetésért. Juhász Attila újságíró szerint a kivándorlók nem érnek el kiugró életszínvonalbeli különbséget. Hiszen amennyivel többet keresnek, annyival drágább is az élet külföldön. Valamint azt is meg kell említenünk, hogy soha nem fogják úgy otthon érezni magukat a magyarok egy angol pubban, mint egy magyar kocsmában.

A migráció arányának emelkedéséhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy egy olyan generáció állt munkába, amelynek nagy többsége már beszél valamilyen idegen nyelven, és nem idegenkedik más kultúráktól. Nem köti ide őket semmi, hiszen családot még nem alapítottak, ezért meglehetősen könnyen tudnak mozogni az országok között, a szabad tőke- és munkaerő áramlás korában. Ha a kivándorolt fiatalok külföldön találnak párt, valószínűleg ott is fognak családot alapítani. Ez esetben pedig Magyarország már nem csak egy adóalaptól esik el, hanem rögtön kettőtől.

Pozitív externáliák – a migráció másik oldala

A kivándorlásnak a küldő ország gazdaságára nézve nemcsak hátrányai, de előnyei is akadnak. Ilyen például a tudástranszfer, melynek lényege, hogy a külföldön tapasztalatot szerzett emberek majd hazajönnek, és itt hasznosítják tapasztalataikat. Az itthon maradt diákok keményebben fognak tanulni, mivel külföldön szeretnének érvényesülni. De nem tud mindenki kivándorolni, és ezért az itt „ragadt” munkavállalók a hazai gazdaságot fogják erősíteni. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy a kivándoroltaknak csak egy kis része tér haza.

Ettől sokkal izgalmasabb tényező, a hazautalás. A hazautalás az a folyamat mely során, a külföldön dolgozó munkavállalók pénzt küldenek haza. A hazaküldött pénz duzzasztja a GDP-t, ösztönzi a hazai fogyasztást. Megvizsgálva a magyar folyó fizetési mérleget arra a következtetésre jutunk, hogy a hazautalások jelentős részét teszik ki a magyar gazdaság költségvetésének. (A hazautalásokat a viszonzatlan folyó átutalásoknál könyvelhetjük el).

Folyófizetési mérleg, Saját készítés az MNB adatai alapján.

Annak ellenére, hogy a kivándorolt munkavállalók jövedelmük jelentős hányadát hozzák haza, amelynek egy részét aztán itt költik el, nem pótolják azt a külföldi lakhatásuk során kiesett adómennyiséget, amelyet az államnak befizetnének.

Következtetés – amit a migrációról gondolok

Ma London az ötödik legnépesebb, magyarok lakta város. Felmérések szerint több magyar él Londonban, mint Pécsett. Ha esetleg a munkavállalók hazatérnek itthon kamatoztathatják megszerzett tudásukat. A kivándorló munkaerő rányomja bélyegét a gazdaságra, és visszaveti annak fejlődését. Hozzájárul az elöregedő társadalmakhoz, átalakítja a korfát. Megnehezíti az állam újraelosztó szerepének helyes működését, csökkenti a közkiadások mértékét. Hozzájárulhat a társadalombiztosítás megszűnéséhez, a magánpraxisok felemelkedéséhez, vagy a magánegyetemek, -főiskolák megjelenéséhez, illetve elterjedéséhez.

Tehát, a nagymértékű kivándorlás véleményem szerint könnyen tönkretehet egy egész országot. Gondoljunk csak a „lekicsinyített kivándorlásra”, mely során a fiatalok elhagyják a számukra keveset nyújtó falusi közeget, és a nyüzsgő, jobb munkával kecsegtető fővárosba vándorolnak. Így kialakulnak a szellemfalvak, ahol csak az idősek élnek, akik már nem járulnak hozzá a költségvetéshez. Ha ezt kivetítjük a magyar helyzetre, akkor igencsak baljós jövőképet kapunk. A következő kormányoknak tehát egyik fontos feladata kell, hogy legyen a munkaerő itthon tartása, ami nem a röghöz kötést jelenti, hanem egy élhetőbb, motiválóbb környezet kialakítását illetve biztosítását.

Paróczai Anikó
DEX Műhely